Az elvarázsolt erdő

Egyedül járva az erdőben, az ember egyszer csak azon veszi észre magát, hogy fokozatosan eltávolodik a napi gondoktól, és kinyílik maga az Erdő - mint "város", mint aprólékosan szervezett életközösség, és mint legbelsőnkig átérezhető szépség-élmény iránt. 

Sandra Bartocha képei valahol errefelé készültek, ennél a legbelső élménynél. Kevés természetfotósnál éreztem azt, hogy ennyire kifejezetten a szépség megmutatására törekszik, mint ő. Lenyűgöző, művészi alkotás-számba menő fotói mintha az erdők, kövek, fák, virágok szemmel nem is látható, csak érezhető Lényegét, lelkét próbálnák képpé varázsolni, valamit, ami a "fákon túl" van...

Szép, és bizonyos szempontból nehezen fokozható művészet az övé. És az egész valahogy hihetetlenül nőies. Sokat tűnődtem, vajon mitől lehet ez az érzés. Egyáltalán, el lehet-e különíteni férfi és női látásmódot, a természetfotózásban?

Ott kezdődik, hogy képein rendre felbukkannak már-már valószerűtlenül kecses, lágy, ívelt vonalak és formák. Legyen szó akár egy kis májvirágot körüllengő fűszálakról...

...akár egy sárgálló mező fölött ellengő finom felhőcsíkról...

Nem nagy felfedezések ezek - de mégis, kell hozzá egy finoman érzékeny tekintet, amely megakad rajta, kiemeli a látványsokaságból ami a Természetben körülvesz, és értő kézzel képpé rajzolja.

 Az ívek, vonalak mellett aztán a színek harmóniája is sokatmondó. A képek többségén lágy pasztellszínek uralkodnak, elmosódó átmenetekkel, puhasággal, csöndességgel. S a fotók sokszor nem is egy kimondott tárgyra fókuszálnak, inkább csupán egy-egy hangulatot, érzetet kívánnak átadni.

Az igazán érdekes látásmód azonban még csak most jön. Sandra - saját elmondása szerint is - sokat küszködött azzal, hogyan tudná képekbe önteni azt a nagyon komplex, összetett rendszert, amit az Erdőben lát. A levelek, ágak, törzsek kuszaságát, hihetetlen gazdag formavilágát, a szintek egymásraépültségét, azt az elképesztő strukturális sokféleséget, ami egy erdőben körülnézve-járva lenyűgözi az embert. Több módszert is talált rá.

Készített például egy szép sorozatot az "erdő aljának titkairól". Ezek látszólag egyszerű avarfotók - valójában természetes kétdimenziós leképeződései ("lehullottságai") a falevelek sokszínűségének, formáik sokféleségének, s a lomb- és az avarszint találkozása sokarcúságának.

 (Képzeljük csak el ezeket a mintákat háttérképnek, vagy akár egy szőnyeg mintázatául...)

Ezek készítésénél már élt azzal a módszerrel, amivel aztán más képeinél is: többszörös expozícióval készített fotói gyakorlatilag inkább montázsok, amelyekkel több szintet tud ábrázolni egyidejűleg. 

Ugyanezt a módszert alkalmazza az erdők lombkoronáinak ábrázolásakor, amivel - úgy érzi - jobban vissza tudja adni azt a komplex erdőképet, ami benne él és amit megmutatni akar.

Készített néhány kifejezett "tapéta"-mintát ("wallpaper") is.

A legkülönlegesebb képei (legalábbis számomra) végül pedig azok, amelyeken a multiexpó-technikát ötvözte a hosszabb záridős-bemozdulásos képkészítéssel. A végeredmény: már-már impresszionista festményköltemények varázslatos sokasága - nyírfatörzsekről, vízililiomokról, nádról, vagy csak magukról a vízhullámokról - olykor egészen az absztraktig eljutva. 

És itt visszajutottunk az elejére: hogy vajon mitől női fotózás is ez? - Természetesen nem csak az, de női természetfotósoknál mintha gyakrabban lehetne találkozni azzal a jelenséggel, hogy képeik témájául nem egy-egy "objektum" (madár, virág, csőr, szőrmók állatfej stb) minél pontosabb és céltudatosabb ábrázolására, esetleg valamilyen dinamikus jelenet (vadászat, menekülés) elkapására törekszenek, hanem ...a Természet tágabb léptékű struktúrái, mintázatai ("patterns", "layers"), az Élet szövedéke - és ezen belül egyfajta lelkiség - megragadásával próbálkoznak. Talán ebben is tetten érhető az a vélekedés, mely szerint a férfiúi gondolkodás inkább analizáló, részletekben elmerülő (erre kitűnő példa a múlt század elején élt Karl Blossfeldt tudományos igényű, zseniális virágfotó-gyűjteménye) - míg a női látásmód inkább szintetizáló, "holisztikus", a dolgokat inkább "kívülről", messzebbről tekintő, a komplexitásban örömet lelő szemléletet jelent. Nem tudom, igazam van-e - Sandra Bartocha képei között tallózva mindenesetre sokszor érzem azt, mintha igazán elvarázsolt erdőben járnék.